Az antilopok könnyen megkülönböztethetőek a szarvasféléktől, ugyanis nem elágazó csontagancsuk, hanem el nem ágazó, szarunemű tülkük, azaz szarvuk nő. A tülök belül üres. Ilyen üreges tülkű kérődző a szarvasmarha, a kecske, a juh meg az északi tájakon élő pézsmatulok. Ide soroljuk a mintegy 100 antilopfajt is. Az antilopfajok nagyon különbözőek lehetnek. A jávorantilop például igen nagy termetű, akár 2 m magas is lehet, míg a törpeantilop csak 25 cm magasra nő meg. A fajok többsége Afrika területein honos, de számos ázsiai faj is ismeretes. Az "amerikai antilopnak" is mondott villás zerge nincs közeli rokonságban az igazi antilopokkal. Az antilopok jellegzetes tulajdonsága, hogy nemcsak a hím, hanem a nőstény is szarvat visel, amelyet nem vet le évente, mint a szarvasfélék. Üreges szarvuk anyaga kreatin, azaz szarunemű, mint a mi körmünk, és csontnemű alapon fejlődik. Az antilopok hímjei úgy küzdenek szarvaikkal, mint a szarvasfélék az agancsukkal. Párzás idején így dől el a hímek között a rangsor. A hímek addig lökdösik, döfködik egymást, míg a gyengébb elmenekül. Egyes antilopfajok az erdőkben élnek, mások a hegyvidékeket népesítik be, s a mocsarakban is találunk antilopokat, többségük azonban a száraz, füves síkságok, szavannák lakója. Főként Afrika keleti és déli tájain van igazi hazájuk, itt hatalmas csapataik is akadnak. Ha veszélyt éreznek, szélsebes futással menekülnek. Többségük sima szőrű, barna, de a szürkés árnyalatúak is gyakoriak. Az antilopoknak négy csoportját különböztetik meg: a kudufajokat, a duikerek csoportját, a lóantilopokat és a gazellákat. A kudu - főként a nagy kudu - Afrika talán legszebb antilopja, hímjének szarva dugóhúzószerűen csavarodik, a nőstény többnyire szarvatlan. Közéjük tartozik Afrika legnagyobb termetű antilopja, a jávorantilop, amely marmagassága 1,5 m is lehet. A tarka guibantilop Afrika erdeinek lakója, kisebb termetű, bundája szép, élénkbarna színű. India síkságán honos a rövid, kúpos szarvú nilgauantilop és a négyszarvú antilop, ennek valóban négy kis szarva van. Ez utóbbi kicsiny állat a trópusi őserdőkben rejtőzik. A duiker- vagy bukóantilop, más néven pusztai bóbitásantilop még a búr telepesek nevezték el így; ez az antilop, ha megriasztják, hihetetlenül gyorsan "lebukik" a fedezékbe. Futás közben hirtelen irányváltoztatásaival, hatalmas ugrásaival megtéveszti az üldözőit. Közép- és Dél-Afrika erdőségeiben él. A lóantilponak semmi köze a lóhoz, legfeljebb alakja emlékeztet némileg rá. Közepes nagyságú. Két jellegzetes faja van, a fakó antilop valamivel nagyobb, mint a fekete lóantilop. Csapatosan kóborolnak Afrika egyenlítői és déli tájain, a nyílt vidékeket kedvelik. E csoportba sorolják a különféle kobantilopokat. Minthogy a vizek közelében élnek, mocsári antilopoknak is nevezik őket. A ragadozók fenyegetése elől a mocsarakban keresnek menedéket. Ismertebb faj a Szaúd-Arábiában is élő, nagyon szép oryxantilop, kard formájú szarva igen jellegzetes. Afrika talán legnagyobb létszámú faja a gnú; kis termetű bölényre hasonlít, mozgása is furcsán szökdécselő. Ez is a nyílt, füves síkságokat kedveli. A gazellák, antilopok többsége kecses, karcsú, szélsebes állat; Afrika és Ázsia síkvidéki, száraz, füves tájaihoz alkalmazkodtak. Kelet-Afrika jellegzetes gazellája a szép színezetű, ívelt szarvú kongóin; gyors futású állat. Lényegében ugyanezt elmondhatjuk az impala nevű fajról is. Az Ázsia területén élő fajok közül igen nevezetes a dzsejrán és a legkisebb gazellafaj, a dorkászgazella.

KFHFIPCM